Corporate Health trendek 2018-ra

2018. Augusztus 10.
Ezek a legújabb irányzatok a vállalati egészség területén

A 2018-as év jól érzékelhetően újabb trendeket hozott magával a vállalati egészség területén. Ha kíváncsi, melyek a legújabb irányzatok az egyre gyorsabban változó munkahelyi wellness-iparágban, vessen egy pillantást az alábbiakban arra a kilenc trendre, amelyek 2018-ban már jellemzően előfordulnak külföldön és idehaza is!

A megelőzés mellett nem szabad megfeledkeznünk azon munkaadói egészségügyi költségekről sem, amelyeket a krónikus betegségekben élő munkatársak rónak egy vállalatra. Sajnos a munkavállaló krónikus állapotából adódó költségeket a munkáltató is viseli, ami a folyamatos tünetek kezelésének terhében, a gyakoribb hiányzásokban és a termelékenység csökkenésében érhető tetten. Ezért az első és legfontosabb teendő a krónikus állapotúak kezelése.

Ezért kezdjük ezzel! Íme két lehetőség arra, hogy a krónikus betegséggel küzdő munkavállalók a munkahely támogatásával hozzáférjenek az egészségügyi ellátáshoz:

1. Virtuális egészségügyi coaching

A virtuális egészségügyi edző ugyanúgy működik, mint egy hagyományos szakember: több egymást követő alkalommal találkozik a beteggel, hogy azonosítsa, majd kezelje annak krónikus állapotát. Az egyetlen különbség az, hogy a találkozók ebben az esetben videokonferencia útján, online történnek. Ez nemcsak az utazási és várakozási időt, valamint az elmaradt termelékenységi időt csökkenti le drasztikusan, hanem ugyanennyire drasztikusan növeli az elkötelezettséget is. A betegek exponenciálisan nagyobb eséllyel folytatják tevékenységüket egy virtuális egészségügyi edzővel, mint ha kizárólag személyesen és/vagy telefonon kapnának támogatást.

2. Helyszíni „miniklinikák”

Egyre több vállalat vezet be olyan divatos lehetőségeket a dolgozói kényelmének biztosítása érdekében, mint például a helyszíni fitneszterem, a mosodai tisztítás, a gyermekmegőrzés vagy akár a kutyasétáltatás. Ám vitathatatlanul az egyik legköltséghatékonyabb ellátási lehetőség lehet a nagy munkaadók számára egy helyszíni egészségügyi „miniklinika” kialakítása. Képzelje csak el, hogy a munkatársai képesek lennének ugyanúgy befoglalni az orvost, mint bármely más találkozót a napi munka menetrendben! Ahelyett, hogy a munkavállaló rövidebb-hosszabb időre kiesne a munkából, és a forgalomban idegeskedne, miközben a parkolóhelyét vadássza, egyszerűen csak néhány emeletet fellépcsőzve vagy pár száz méter gyaloglással átsétál a helyi klinikára egy preventív ellenőrzés céljából. Továbbá egy egészségügyi esemény bekövetkeztének költsége, például egy rákdiagnózis vagy egy magas kockázatú terhesség költsége több millió forintra is rúghat. Ezek miatt dönthet úgy a vállalat, hogy egyáltalán nem küldik be a munkatársakat az állami egészségügyi ellátórendszerbe, hanem szolgáltatóvá válnak. Érdemes ennek a lehetőségnek a feltételeit és kialakítását alaposabban megvizsgálni, hiszen azáltal, hogy bevonja az alkalmazottakat az egészségügyi szűrésekbe, és folyamatos egészségtámogatást és kezelést kínál egy helyszíni miniklinikán keresztül, évente akár 100 milliós nagyságrend is megtakarítható vele.

És most nézzünk meg néhány további lehetőséget a meglévő programok felturbózására, a szemléletbeli változtatásra, illetve az egészségprogramba újonnan belevágó cégeknek a modern trendek figyelembe vételére!

3. „Váltás” a wellnessprogramok középpontjában

Amikor a 2000-es évek elején megjelentek az első hazai vállalati wellnessprogramok, ezek még elsősorban a dohányzásról való leszoktatást vagy a súlycsökkenést célozták meg. Azóta a terület hosszú utat járt be, és a programok mára már nemcsak az egészség fizikai aspektusára koncentrálnak. A munkáltatók manapság már vállalati wellnessprogramokat használnak a munkavállalói elkötelezettség növelésére, a vállalati környezet és munkahelyi jól-lét emelésére és a munkaerő megtartására is. Sőt, immár tucatszámra dedikáltan törekszenek arra, hogy az egészséges munkahelyet kiemelten kezelő munkáltatóvá váljanak, aminek a toborzás és megtartás szempontjából kiemelkedő jelentősége lehet. A kollektív jól-lét ezen elgondolása nem csupán az egészséges munkaerő támogatását szolgálja, hanem növeli a vállalat speciális hírnevét, amire a toborzásokban is lehet hivatkozni. A munkahelyi egészségfejlesztési programok olyan szempontokat foglalnak magukban, mint az élethosszig tartó tanulás és fejlesztés, a munkavállalók elismerése és a munkahely-magánélet egyensúlyának tervezése. A munkaerő-toborzási és -visszatartási erőfeszítések fokozását célzó vállalatok számára a hangsúly a közös jól-létre való összpontosításon van. Ezzel emelik a meglévő alkalmazottak boldogságát, és tovagyűrűzve ez a hatás egyben az új munkaerő bevonzását is növelheti.

4. Személyre szabott tapasztalatok

A dolgozóknak személyre szabott élményeket adjunk a vállalati wellnessprogramokban! Fontos, hogy a program ne egy "egyméretű kaptafa"-megoldás legyen. A vállalati wellnessprogramok fontosak a munkavállalók egy részének, viszont akadnak olyanok is, akiknek nem azok. Minden munkavállaló esetében személyre szabottan érdemes megtervezni és lebonyolítani az egészségesebb életmódra való átállást. Ezért a személyre szabottabb tapasztalatok megteremtése érdekében a munkaadóknak több digitális platformot érdemes használniuk, ami által a wellnessprogramok gyorsabban, könnyebben befogadhatóakká válnak a mai világban. Az ilyen típusú platformok segítségével a munkáltatók az aktuális egészségi állapotuk, érdekeik és preferenciáik alapján határozhatják meg az egyes munkavállalók számára a különféle wellness-célokat és tevékenységeket. Ezek az adatok könnyen összegyűjthetők például egy fitneszapplikáció integrálásával. Ez a technológia segítheti a hasonló egészségügyi és wellnesscélokat szolgáló alkalmazottak összekapcsolását, valamint támogatja és jutalmazza az egyéni fejlődést – és nem utolsó sorban a program eredményességét is jól mérhetővé teszi.

5. Saját kinevelésű, belső koordinátorok kiképzése

Költséghatékony, bizalomkeltő és hiteles. Ezekkel a szavakkal lehetne tömören jellemezni azt az irányt, ami a saját „kinevelésű”, saját foglalkoztatottakból álló csapatot jellemzi. A koordinátor olyan segítő belső munkatárs, aki képes változást katalizálni. Képes a változásokkal járó feszültségeket, ellentéteket feloldani, közvetít a változást tervező-irányítók és a változást igénylők között. Ötletelő, segítő, támogató, szervezői munkája által a kívánt vállalati egészségcélok gyorsabban és nagyobb mennyiségben valósulnak meg. Egy ilyen, önkéntesekből álló csapat jelenléte a vállalatnál mindenképpen ösztönző és inspiráló a munkavállalók számára - nem beszélve arról, hogy a munkaadó hosszú távon versenyelőnyt ér el vetélytársaival szemben. Ugyanis a vállalatnál a támogató-közvetítő munkatársak által gyorsított ütemben történik egy pozitív irányú szemléletváltás, ami amúgy nem jönne létre egyik pillanatról a másikra sem a vezetők, sem a beosztottak fejében. A vállalati egészségkultúrát támogató önkéntes munkatárs folyamatosan monitorozza a saját mikrokörnyezetét, és eredményeit felhasználva a közvetlen közösségében kisebb „pilot” programokat is megvalósíthat. Ezek eredményességéről tájékoztatást nyújt a központi programszervezésnek, és részt vehet a szélesebb körű, már nagyobb közösségeket érintő adaptációs folyamatban is.

6. A mentális egészség hangsúlyozása

A mentálhigiénés programok ma népszerűbbek, mint valaha. Noha a mentális egészség hosszú évekig a munkahelyi megbélyegzés áldozata volt, addig ma már egyre több munkaadó integrálja a mentális egészséggel kapcsolatos fejlesztést a munkahelyi egészségprogramjaiba. Sok munkáltató választja már azt az utat, hogy vállalja és hangsúlyozza a mentális egészség fontosságát a wellnessprogramokban és az egyéni wellness-célkitűzésekben, amelyek elősegítik az egészséges mentális jól-létet. A terhelhető, stabil, kiegyensúlyozott, kreatív, ötletgazdag, koncentrált munkaerőre ma kivétel nélkül minden ágazatban nagy szükség van. A terhelhetőség alappillére pedig a pszichés-mentális egészség, a lelki ellenállóképesség növelése. A munkáltatók is látni és érzékelni fogják azt, ha a beosztottak mentális egészsége időnként megtisztításra kerül, mert a haszon nem marad el.

7. Fókuszban az alvás

Mára a munkáltatók is felfedezték, hogy a feltöltődött, kipihent, nyugodt alkalmazottak sokkal jobban teljesítenek. Sajnos sok teljes munkaidőben dolgozó magyar munkavállaló alváshiányban szenved, és ez negatív kihatással van a munkájukra. Az alváshiány alacsonyabb termelékenységi szintet eredményez, és magasabb halálozási kockázattal jár. Ezért ajánlott fokozatosan a fókuszba állítani, hogy az egészségprogramok tartalmazzanak olyan elemeket is, amelyek az alváshiányos kihívásokat is kezelik. A mi kultúránkban idegennek tűnik – azonban gondoljunk arra, hogy például 20 évvel ezelőtt még a munkahelyi masszázs is annak tűnt –, de érdemes tudomásul venni, hogy egyes amerikai tulajdonú csúcscégek már kezdeményezik, hogy munkatársaik napközbeni pihenését is segítsék. Például olyan nappali helyiségeket alakítanak ki a munkahelyen, ahol a dolgozók 15‒30 percre elszunyókálhatnak, töltődhetnek. Na és persze a rugalmas órák is segíthetik annak elérését, hogy az alkalmazottak feltöltődhessenek, értékes pihenésben legyen részük.

8. Egészséges automaták

A szódát, édességet, chipset és minden egyéb feldolgozott élelmiszert, snacket kínáló hagyományos automaták kiválnak a legtöbb egészségtudatos vállalatból, és helyettük új típusú automata érkezik be. Ezek az egészséges automaták tápláló ételekkel, például vegyes diófélékkel, szárított gyümölcsökkel, vagy éppen friss zöldségekkel, gyümölcsökkel, és egészséges italokkal vannak megtöltve. Az egészséges automatákba való beruházás az egyik nagyszerű módja lehet az egészséges munkahelyi kultúra kialakításának. Az alkalmazottak sokkal nagyobb valószínűséggel kezdik el fogyasztani az egészséges táplálékokat, ha azok könnyen, több helyszínen, és még némi vállalati támogatással kedvező árfekvésben is érhetők el a cég folyosóin, a vállalati konyhában vagy étteremben.

9. Wellness-szolgáltatói egyesülések

A wellnessipar tovább növekszik, és ez nagy változásokat hoz az iparágban, hovatovább a wellness-szolgáltatók egyesülését is magával hozza. A nagy szolgáltatók egyesülnek a kisebb szolgáltatókkal, így nagyobb rést tudnak lefedni, és többet kínálni. Az egyesülések célja, hogy a szolgáltatók kiterjesszék elérésüket, és az ügyfelek számára szélesebb körű munkahelyi, alkalmazotti wellnessmegoldásokat kínáljanak. Az egészségprogramokat működtető vállalatok pedig ennek előnyeit élvezhetik, miután ezekből a fúziókból versenyképesebb árképzés alakul ki, illetve egyszerűbb lesz egy wellnessszolgáltatóval, és nem több beszállítóval együttműködni.

A Corporate Health terület a következő évekre még több izgalmat tartogat magában mindazon vállalatok számára, akik a közös jól-létre összpontosítanak. Ezek a vállalatok az új trendek segítségével újra fellendíthetik programjaikat, hogy azok frissek, izgalmasak és a kornak megfelelően relevánsak legyenek munkavállalóik számára.

Horváth Emil László, Corporate Health-szakértő, vállalati egészségfejlesztési menedzser, "soft skills"-fejlesztő tréner (forrás: Zukunft Personal Hungary)



Megosztás

Megosztás