A HRportal portréja – rólam

2015. Október 5.
Gépszerkesztő technikusból hosszú út vezetett ahhoz, hogy Emil a munkahelyek egészségfejlesztésében váljon szakértővé. 2002-óta dolgozik az egészségfejlesztő pályán, ahol rengeteget látott és tapasztalt. Fő területe a vállalati egészségmenedzsment, amely a szervezetfejlesztés egy típusa.

Az idén 2015-ben 41 éves szakember élete nagy részét tanulással és megfigyelésekkel töltötte. Szombathelyen végzett gépipari technikumot, majd az iskola végeztével 19 évesen - még azon ritka férfiak közül való, aki - teljesítette sorkatonai szolgálatát. Emil mivel mindig is sportolt, nagyon érdekelte az emberi anatómia, fiziológia. Ezért első, az egészségmegőrzéshez kapcsolódó alaposabb tudását gyógymasszőrként szerezte. Eközben rájött, hogy mindenképp emberekkel szeretne foglalkozni, nem pedig gépekkel és berendezésekkel. Az emberekkel való foglalatosságon belül is a tanítás és a fejlődés-változás előmozdítása lelkesítette leginkább.

Ezért is tanult aztán egészségtant mint pedagógus, és lett egészségtan tanár, egészségfejlesztő. Izgalmasabbnak és kihívás telibbnek tartotta az egészségesnek titulált emberek attitűd formálását és személyiségének fejlesztését, ezért az egészségfejlesztés színterei közül a vállalati egészségfejlesztés területét választotta.

2002-ben alapított egy kis céget Szombathelyen és egy, akkoriban még igen csak úttörő vállalkozásba kezdett. Munkahelyi egészségfejlesztő szolgáltatásokat, jó-léti programokat értékesített cégek részére. Irodai masszázs és irodai moduláris gerinctorna programokkal kezdte teljesen egyedül. Majd 2 év múlva azon kapta magát, hogy a cége 30 főt foglalkoztat és egy dunántúli hálózat épült fel a kezei között.

Cégét 2006-ra már komplexebb nagyvállalati egészségprogramok kialakításával is megbízták. Ekkor elsősorban mint vezető és mint cégtulajdonos élte az életét. Beletanult a pénzügyekbe, a vezetésbe, az irányításba, a hálózat építésbe, a marketing és értékesítésbe. Az itt szerzett kompetenciákat aztán kiválóan tudja hasznosítani az egészségfejlesztésben.

A sok munka, a felpörgetett életvitel nem csak sikereket hozott, hanem krónikus stresszt majd betegséget is. Így utólag visszatekintve viszont Emil azt mondja, ennél jobban nem alakulhatott volna az élete. 2005-ben melanómát (rosszindulatú bőrdaganatot) találtak nála egy orvosi szűrés alkalmával, aminek kezelését azonnal meg is kezdték nála. Ez az időszak viszont alkalmat adott arra, hogy átértékelje és újra kezdje az életét.

A privát egészségügyi piacon kezdett aztán dolgozni és egy orvosi cégnek vállalt egészségprojekt menedzseri és egészségfejlesztési munkát. A foglalkozás-egészségügy és a munkavédelem területeit alaposan megismerte ezáltal és nagy tapasztalatot szerzett vállalati szűrővizsgálatok menedzselésben is.

Hivatás

Emil szerencsés embernek vallja magát. A munka amit végez, egyben a hivatása és életformája, ez az amit szeret csináni. Az egészségének folyamatos ápolása és fejlesztése közben megtanult és megtapasztalt értékek átadására adta egész lényét. Megjárt és megtapasztalt számtalan tréninget, tanfolyamot, ahonnan az általa fontosnak vélt ismereteket és gyakorlatokat is beépíti abba az értékrendbe, amit képvisel.

Ma már elsősorban trénerként dolgozik. Stresszkezelés a területe, ami nem véletlen, tekintve korábbi betegségét. Stresszkezelő villámtréningjei és egyéni terápiái során az autogén relaxáció és meditáció, valamint az NLP gyakorlati módszereivel dolgozik.

"A stressz az én életem része is. Én sem tudom és talán nem is akarom elkerülni. Egyet azonban a hosszú évek során sikerült jól elsajátítanom: megtanultam kezelni! Rájöttem módszerekre. Nem fedeztem fel újat, csak megtanultam és alkalmazom az ősi technikákat. És képzelje, nagyon is használnak! A mai kor embere sajnos sok mindent elfelejtett, többek között olyan alapvető dolgokat, mint, hogyan kell futni vagy éppen rendesen lélegezni. A stressz okozta biológiai reakciók kezelésével sem vagyunk másképp. Ezért tréningjeim segítségével mentorálom az Ön szervezetének reakcióit is, amit a stresszorok által adott válaszként produkál.

Hitvallása

"A változás varázsa mindig motivál. Mint életmód segítő mentor, folyamatosan változom, adok és kapok, segítek és segítenek, ismerek és megismernek. De van valami, ami számomra a bizsergésnél mindig fontosabb: az érték teremtése és tisztelete. Ezért hoztam létre a Stresszoldó Villámtréning programot is."

Szabadidő

Szabadidejét kedvesével és sportolással (crossfit), olvasással, tanulással és filmnézéssel tölti. Paleo és ketogén életmóddal él, aminek fő elemét ezek táplálkozási módszerei teszik ki.

 

Megjelent a HRportal-on



Megosztás

Megosztás